A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – 2013. október 29-én – tudományos konferenia keretében mutatták be, az idei Katasztrófavédelmi Díjra pályázók pályaműveit. A munkákat öttagú zsűri értékelte azokat. Az elismerés odaítéléséről a díj alapítói által létrehozott kuratórium hoz majd döntést zsűri javaslata alapján.
A Katasztrófavédelmi Díj létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást a négy alapító szervezet képviseletében a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Somos Alapítvány alapítója 2012. júliusának végén írta alá.
A rendezvényen részt vettek a Katasztrófavédelmi Díjat alapító szervezetek képviselői,
- Prof. Dr. Szépvölgyi János egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóközpontjának igazgatója,
- Dr. Vass Gyula tű. ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Veszélyes Üzemek Főosztályának vezetője,
- Prof. Dr. Solymosi József ny. mk. ezredes egyetemi tanár, a Somos Alapítvány alapítója, az NKE Katasztrófavédelmi Intézetének professzor emeritusa.
- Prof. Dr. Bleszity János ny. tű. vezérőrnagy, az NKE Katasztrófavédelmi Intézetének igazgatója.
Az öttagú zsűriben Prof. Dr. Solymosi József ny. mk. ezredes egyetemi tanár, a Somos Alapítvány alapítója, Prof. Dr. Szépvölgyi János egyetemi tanár, az MTA Kémiai Kutatóközpontjának igazgatója, Dr. habil Kóródi Gyula
Iparbiztonság szekcióban o. tű. alezredes, az NKE KVI Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék egyetemi docense, a BM OKF képviseletében Dr. Restás Ágoston ny. tű. alezredes, az NKE KVI Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék vezetője, valamint Dr. Kátai-Urbán Lajos tű. alezredes, az NKE KVI Iparbiztonsági Tanszék egyetemi docense foglalt helyet.
Iparbiztonság szekcióban o. tű. alezredes, az NKE KVI Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék egyetemi docense, a BM OKF képviseletében Dr. Restás Ágoston ny. tű. alezredes, az NKE KVI Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék vezetője, valamint Dr. Kátai-Urbán Lajos tű. alezredes, az NKE KVI Iparbiztonsági Tanszék egyetemi docense foglalt helyet.
- Aszódi Júlia, az NKE védelmi igazgatás szakos hallgatójának „Szolnoki felső küszöbértékű üzem által veszélyeztetett területen élők tájékoztatásának vizsgálata” című előadása.
- Szabó Ágnes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársának „Veszélyes áru logisztikai raktárbázisok biztonsági követelményei” című előadása.
- Hoffer Csaba, a Pécsi Tudományegyetem építőmérnök hallgatója, a Juhász Jenő Szakkollégium építőmérnöki tagozatának tagja „Tények és elemzések egy zagytározó gátszakadásáról” című előadása hangzott el.
Polgári védelem szekcióban
· Rosta Petronella, az NKE védelmi igazgatás szakos, harmadéves hallgatója „Magyarország mentőhelikopterei a lakosság szolgálatában”
· Teknős László, az NKE Katasztrófavédelmi Intézet munkatársának „A rendkívüli időjárás okozta káresemények és a kárterületeken végzendő polgári védelmi feladatok rendszere Magyarországon” című előadása hangzott el.
Tűzvédelem szekcióban
- Szabó Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa „A tűzoltásvezetők kényszerhelyzeti döntéseinek vizsgálata”
- Tusori Szabolcs, a Bács- Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa „A tűzoltóságra beérkező szándékosan megtévesztő jelzések kiszűrésének pszichológiai eszközei”
- Murai László, a váci hivatásos tűzoltó-parancsnokság munkatársa „Álló-, és mozgóképrögzítés jelentősége kár-, és tűzeseteknél” címmel tartott előadást.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjátadásra a Magyar Tudomány Ünnepén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kerül sor.
A díj az MTA által kiállított oklevél, a BM OKF által elkészített bronz plakett, valamint a Somos Alapítvány által megítélt pénzjutalom, amelyet a díjazott oktatási intézményben folytatott tanulmányokra, kutatásra vagy külföldi tanulmányút költségeinek fedezésére fordíthat.