XXXI. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekció 2013.

Link: Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK)

2013. április 16-18. között rendezték meg a XXXI. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekcióját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. A pályázók a sok érdeklődőt vonzó megnyitót követően 18 tagozatban összesen több száz fős hallgatóság előtt tarthatták meg előadásaikat.

A szekcióba befogadott 130 pályamunka közül 122-t mutattak be. Több érdekes és értékes prezentációt követően komoly szakmai vita alakult ki. A tagozatok munkáját követően a zsűrik értékelése és javaslata alapján a Főzsűri Értekezlet állapította meg a végső sorrendet, illetve ítélte oda a helyezéseket, különdíjakat és tárgyjutalmakat. A 2013. április 18-i ünnepélyes eredményhirdetésen az egyetem három fenntartója, a Közigazgatási és Igazságügyi, a Honvédelmi és a Belügyminisztérium, valamint a megrendelő, társ- és együttműködő szervezetek egyaránt magas szinten képviseltették magukat. A 18 tagozatban 17 első, 18 második és 7 harmadik helyezést osztottak ki. A végső sorrend több tagozat esetében is nagyon szoros versenyben, esetenként tized pont nagyságrendű különbségekkel dőlt el. Az első helyezéseken 5 felsőoktatási intézmény 6 karának hallgatói osztoztak, míg minősített helyezést 7 felsőoktatási intézmény 9 karának hallgatói értek el. Különdíjban és tárgyjutalomban a pályázók közel fele részesült, ami a bemutatott pályamunkák magas színvonalát jelzi.


Forrás: http://www.uni-nke.hu

Eredmények: https://honvedelem.hu